Magas színvonalú mérnöki szolgáltatás 1998-óta.

Cégünk egyedi igényeket kielégítő, magas színvonalú mérnöki szolgáltatásokat nyújt budapesti, 1400 m² alapterületű irodájából. A Körös-Consult Zrt. fő tevékenységi területe az épületgépészeti tervezés, melyben évek óta a magyar piac vezető szereplői közé tartozunk.

Vállalatunk és partnereink sikereit elsősorban magasan képzett, fiatal és dinamikus csapatunknak köszönhetjük – jelenleg több mint 140 kollégánk dolgozik megbízóink legteljesebb elégedettségéért. Hazai és nemzetközi referenciáink széles köre igazolja szakmai felkészültségünket és megbízhatóságunkat.

szakmai tapasztalat
0 év
képzett mérnök
0 +
2025-ös árbevétel
0 mrd Ft

Cégünket 1998-ban alapítottuk, majd 2024-ben részvénytársasággá alakultunk. A Körös-Consult Zrt. a vezetők számára munkavállalói részvényprogramot indított, amelynek célja, hogy a munkatársak valódi partnerként vehessenek részt a vállalat működésében és fejlődésében.

A 2025-ös évben társaságunk több mint 11 milliárd forintos árbevételt ért el, fennállásunk óta pedig minden évben nyereségesen működünk. Konzervatív pénzügyi gazdálkodásunknak köszönhetően stabil pénzügyi háttérrel, nagy összegű felelősségbiztosítással, valamint rendelkezésre álló bankgarancia-kerettel végezzük tevékenységünket.

Üzletpolitikánk

Átfogó mérnöki szolgáltatást nyújtunk, amely a megbízóink maximális elégedettségére épül – a tervezéstől a megvalósításig. A Körös Consult üzleti célja, hogy eredményes működéssel a piacon rangos szerepet töltsön be.
Cégünk dinamikus fejlődését képzett, fiatal mérnökeinek, versenyképes árképzésének és rövid határidővel elkészült, precíz munkáinak köszönheti.

Elkötelezettek vagyunk a természet védelme mellett; 2009-ben csatlakoztuk a Magyar Környezettudatos Építés Egyesületéhez, a HUGBC-hez.

Munkatársaink szakmai kiválóságát jelzi, hogy többször elnyerték „Az év épületgépész tervezője” díjat, valamint több nívódíjjal is rendelkezünk.

Célunk, hogy minden elvállalt munkában a megrendelő igényeit teljesítsük, hogy olyan jól működő rendszereket tervezzünk korunk fejlett technológiájának felhasználásával, melynek mind megépítése, mind üzemeltetése a lehető leghatékonyabb. 

Általunk használt tervezőszoftverek

Híreink

Hírek
2025. október 22.
Fenntartható közmű- és vízgazdálkodási beruházások teljes körű mérnöki támogatással – BIM technológia, energetikai szakértelem, pályázati tapasztalat.
Hírek, Projektek
2024. július 01.
Az Etele Plaza új gyermekmozi termében a Körös-Consult Zrt. által tervezett szellőztető rendszer biztosítja a megfelelő belső levegőminőséget és komfortot a kis nézők számára.
Csapat, Hírek
2024. május 06.
A Körös-Consult harmadik alkalommal teljesítette az Ultrabalaton 211 km-es kihívását 11 fős csapatával.